""

A Bayern a Barcelonán aratott tegnapi sikere után ma is a német szurkolók örülhettek spanyol társaikkal szemben. Ugyan a találkozó meg sem közelítette a tegnapi színvonalát, ám így is öt gólt láthattak nézők.

Lewandowski lett a mérkőzés hőse, hiszen négy gólt lőtt a Realnak. Az első találat már a nyolcadik percben megszületett, Götze beadása után a lengyel csatár megelőzte védőjét és közelről juttatta a labdát a madridi kapuba. Ezután visszavett a tempóból a Dortmund, de a Real nem igazán tudott felpörögni. Mégis az első félidő vége előtt nem sokkal Cristiano Ronaldo kiegyenlített. Modric bedobása után Hummels hibázott dortmundi részről és Higuaín így tisztán tehette a labdát Ronaldo elé, aki nem hibázott.

A második játékrész nagyjából úgy indult, mint az első. Lewandowski szemfülességének köszönhetően újra a Dortmundnál volt az előny, miután Reus lövését levette a kapu előtt és a hálóba juttatta a játékszert. Öt perccel a második német találat után újfent Lewandowski nevét skandálta a Signal Iduna Park közönsége. A lengyel válogatott támadója már harmadik gólját szerezte, ezúttal is egy lepattanóra startolt és Pepe mellől a léc alá bombázta a labdát.

A kegyelemdöfést büntetőből adta a Dortmund, Reust fellökték a tizenhatoson belül és ki más állt volna a labda mögé, mint Lewandowski, aki nem is hibázott.

Nagyarányú győzelmével a Dortmund jelentős lépést tett a döntőbe jutásért.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:

Borussia Dortmund – Real Madrid 4-1 (1-1)
Gólszerző: Lewandowski (8., 50., 55., 66. büntető), illetve C. Ronaldo (43.)